Sajnos előfordul, hogy az emberfia kénytelen ellátogani egy egészségügyi intézménybe, akármennyire tiltakozik is a lelke. Kedves párom egyik este kibökte, hogy neki bizony furán fáj a lába már két napja, de nem akart eddig szólni róla. Ismerve a svéd eü viszonyokat, inkább húzta az időt. Orvos lévén azt már megállapította, hogy ez nem izomfájdalom, inkább mélyvénás trombózis jeleit vélte felfedezni. Nos, nem szívesen, de mondtam - menjünk be a sürgősségire, hátha megnézi valaki.

Este 8-kor bementünk. Pár perc után behívta egy nővér, felvette az adatokat, aztán mondta hogy milyen színű csíkot kell követni a folyosón. Elindultunk. A leágazó folyosókba belesve már láttuk, hogy ott is várakoznak. Elértük a nekünk kijelölt pultot. Kicsit várni kellett, de aztán jött valaki (talán nővér), beírta a számítógépbe, hogy új versenyző érkezett, aztán mondta hogy foglaljunk helyet az üvegfalú váróban. A folyosón itt-ott elég rossz állapotú betegek feküdtek, ki infúzióval, ki csak nyögdécselve, volt aki kitakarózott, így "minden" láthatóvá vált, amit azt hiszem nem kellene látnia minden arrajárónak.

Két órányi várakozás után jött egy nővér vért venni. Párom előtte már mondta, hogy a vérvételt orvos kell hogy kiírja, mivel meg kell benne nézni valamilyen "részecskéket", amik mutatják, ha gyulladás van az érben. (ehhez nem értek) Mindegy, vérvétel megvolt, minimum 2 óra amíg elkészül az eredmény.

Várakozás. Közben este 10-kor személyzetváltás volt. Új nővérek, új orvosok. (mi nem találkoztunk régivel se) A nővérek gyorsan körbeszaladtak megnézni mindenki életben van-e. Mi egy váróban ültünk, de körben kis beugrókban függönnyel leválasztott részeken feküdtek a már megtekintett betegek, vagy akik annyira rossz állapotban voltak, hogy ülni se tudtak, csak fetrengeni. Én mentem egy kört, csak kíváncsiságból, de nem kellett volna.  Közben jöttek egyre -másra a betegek, hely hiányában a padlóra feküdtek a folyosón. Gyakorlatilag már moccanni is alig lehetett. 

Éjjel 1 körül egy fiatal doktornő érkezett, páromat egy függöny mögé tessékelte, megkérdezte mi a gond, aztán megnyomogatta a lábát és közölte, hogy ez nem mélyvénás trombózis, minden rendben van. Párom rákérdezett a vérképre... Ja, azt meg sem nézte! Elment, visszajött - minden szép, minden jó. Ekkor rákérdeztünk arra a bizonyos "alkotóelemre", amit alapból ilyenkor meg kell nézni. Megint elment, visszajött...húúú, azt elfelejtették a vérvételkor bejelölni, igaz nem is volt ott orvos, aki kérte volna.

Újabb vérvétel következett és újabb 2 óra várakozás a mintára. Közben óvatos érdeklődés...esetleg egy ultrahang....? Nem, arra semmi szükség.

Éjjel fél három felé megpróbáltam egy kávéhoz és vízhez jutni. Az automata gondosan leolvasta a kártyámat, majd semmit nem adott. Nem meglepő, az ilyesmi itt gyakori.

Megjött a vérkép - negatív, szóval minden ok. (?) Reggel 5-kor elhagytuk a kórházat. Megjegyzem, ez nagyon gyors volt!

De sajnos nincs vége..... Folyt. köv.

Ma megint elkapott az ideg! Svédországban nem gyerekeket nevelnek, hanem korcsokat. Azok a normális gyerekek, akik az európai fogalmak szerint is normális életet élhetnének, azokat szándékosan korcsosítják. Megmagyarázom. Megszületik a babácska. Fejlődget... Aki kicsit is foglalkozott a témával, vagy csak használja a józan paraszti eszét, az már jól csinálja a dolgokat. Megjegyzem régebben a magyarországi védőnők nagyon jó képzést kaptak és általában jó tanácsokat adtak a szülőknek. Nem tudom manapság hogy van, de úgy 20 éve rendben volt.

Svédországban az a divat, hogy a gyerekeket egyre hosszabb ideig pelenkázzák. Eddig 5 év volt nagyjából a korhatár, de már kitolódik 6-7 éves korra. Tudom, hihetetlen, de így van!!! Egyre nagyobb pelekákat lehet kapni, hogy a gyerkőcök beleférjenek. Néhány svéd gyerekorvos próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire káros ez a gyerek agyi és egyéb fejlődésére, mivel nem véletlen, hogy minden kornak megvan a "tanulnivalója". Akiket így pelenkáznak, később is sok problémájuk lesz. (ez nem rémhír, meg lehet nézni a svéd fiatalokat)  De a szülők is támogatják ezt a vonulatot, mivel azt mondják, ez így nagyon kényelmes! Nem kell a játszótéren wc-t keresni, a bevásárlóközpontban sincs probléma, sokkal kényelmesebb mindenkinek. Kivéve azt a szerencsétlen agyilag visszamaradott kölköt, aki minél később kezdi megtanulni visszatartani amit kell,  annál kevésbé fogja tudni uralni ezen nemlétező képességét.

A másik svéd szokás, a gyerekek babakocsiban tologatása. 6-10 éves gyerkőcöket tologatnak babakocsiban, mert elfárad szegény!!! Gyakorlatilag alig férnek bele a kocsiba akkorák. Én nem tudom... Van gyerekem, de attól kezdve hogy járni tudott, alig lehetett a kocsiba rakni. Arról nem is beszélve, hogy én sokkal hamarabb kidöglöttem, mint ő. A gyerekek terhelhetők, ha úgy nevelik őket. Nem kell élsportolónak lenni neki, de sétálni azért szabad. A svéd anyukák és sajnos az itt élő magyarok is inkább tologatják meglehetősen méretes gyerekeiket. Mindenféle kifogás van...elfáradt az oviban és elalszik hazafelé...elfárad a játszótéren és már nincs ereje hazamenni...amikor bevásárolunk kényelmesebb neki, mint mellettem jönni....stb. Ezért aztán ki is fáradnak minden apró megterhelésre. 

A svéd eü is felfedezte a dolgot. Nem tudom próbált-e már valaki futni vagy ugrálni és szokott-e utána kicsit lihegni? A gyerekek ha futnak, játszanak (különösen mivel babakocsiban töltik az életüket) bizony szoktak lihegni. Erre a svéd nővér azonnal "asztma" diagnózist ír és kap a gyermek asztma-sprayt. Aki többet futott és jobban liheg, annak még oxigént is írnak fel, otthon van palck azt szívogathatja.

Lehet hogy ez csak számomra riasztó, de elkeserítőnek tartom, hogy gyerekeket szándékosan így tegyenek tönkre. És ez jórészt a szülők ÉN központúságáról szól. ÉN akarok kényelmesen sétálni, ÉN nem fogok könyörögni neki hogy jöjjön, ÉN így tudok könnyebben vásárolni, ÉN...ÉN...ÉN 

Ezt a bejegyzést nem magam írtam, a "Globális világ" nevű oldalon olvastam.

A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig gyerekeinket érinti...
- Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti! Sajnos felnőtt egy olyan generáció melynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert ő azt unja, s mindjárt tovább áll! Ezek a fiatalok mivel kitartó munkát se az iskolában, se az életben nem végeztek ezért nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét még kevésbé elfogadni, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek. Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni! Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek!
- A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket. Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak! A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek: 
- minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,
- a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,
- a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,
- a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.
- Igen, az a valóság, hogy, bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, egyedül MI szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek. A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:
- érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,
- egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta, felelősség,
- kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,
- megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,
- kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.
Ehelyett a gyerekek ezt látják:
- örökké elfoglalt szülők,
- a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek,
- az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,
- kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,
- „otthonülős” életmód.
- Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…
- Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem. Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.
- Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő! Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni:
- Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.
- Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.
- Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.
- Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.
- A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.
- Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.
- Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.
- Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.
- Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.
- Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.
- Az élet ne csak szórakozásból álljon.
- Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.
- Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.
- Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.
- Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.
- Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.
- Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.
- Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.
- Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…

Nem tudom megállni, hogy ne írjak le két mai történetet. Sétálni mentünk abban a rövid időben, amikor épp nem szakadt az eső. Ez a nyár szinte teljesen az eső jegyében telik, alig látni egy kevéske napsütést. De az eseményekről...

Tengerpart, fagyizó, kávézgató és sétáló emberek. Néhányan szokás szerint kutyusokkal. Szeretem az állatokat, a szemem sarkából mindig figyelem, milyen édesek, ahogy mennek szépen a gazdival. Természetesen pórázon, mivel itt kötelező. (megjegyzem van kivétel, kopaszsanyi harciebbel - na azok itt is szabadon rohangálnak és persze nekik itt se szól senki)

Egy pár sétáltatott egy tacskóféle kutyust. Egy másik pár két gyerekkel ücsörögtek, fagyiztak, két pici kutya (talán csivava) volt velük. Arra lettem csak figyelmes, hogy az egyik nekirontott a tacskónak akit gyorsan felkapott a gazdája, de addigra már a mérges kis eb megharapta. Hozzáteszem, a picikutya is pórázon volt, de mivel nem figyeltek rá, pózázostul rohant neki a másik kutyának. A tacsi gazdái némileg felháborodtak (jogosan). A csivava egyik gazdája egy nő rohant a kutya után, aztán mondta hogy "bocs!" De a másik pár érthető felháborodásból kifolyólag mondta, hogy nincs ez jól...és egyáltalán... Nem hallottam mit mondtak, mert a párom húzott erősen "ne bámuld őket!" felszólítással. De azért bámultam, mert a harapós eb gazdája pofátlan hangnemben kikérte magának, hogy a megharapott kutya gazdái mégis mit képzelnek, hogy őt le merik cseszni, hogy merészelnek egyáltalán háborogni azon hogy az ő kutyája elfutott és megharapta a másikat. Tisztességesen kioktatta a párt, akik közben nyugtatgatták és törölgették a kutyusukat. Ilyenkor komolyan mondom, kinyílik a bicska a zsebemben! A svédek rettentően erőszakosak. Ilyen paraszt nép nincs még egy, ezt bizton állíthatom. (persze, mindenkinek lenne ellenpéldája,hogy bezzeg ahol ő él) De én itt élek és azt látom, hogy az számít, ki ordítja le jobban a másik fejét! Normálisan ugyebár elnézést kérek és megkérdezem, milyen sérülés érte a kutyát (ezt jó tudni) és persze biztosítom őket hogy oltva van, no és megérdeklődöm hogy a másik is oltott-e? De ezeknél csak az erőszakos viselkedés...csak az számít. A legszívesebben megrugdostam volna a paraszt nőt!!!

A másik eset, szintén a tengerparton. A svéd szabad nevelés mintapéldája volt. Gyerekek úgy 5-6-an ugrándoztak egy konténer tetején ugráltak, ami talán öltöző volt. Ez mindegy is. Két nő beszélgetett a közelben, odamentek, az egyik felszólt nekik, hogy jöjjenek le onnan, nehogy leessenek. Erre elkezdtek ordítani vele a 10-12 év körüli gyerekek. "Ki vagy te, mi?" "Mi a neved??" "Hallod! Mi a neved?" "Hívom a rendőrséget!" "És miért menjek le innen?" Bevallom nem lepődtem meg, hiszen aki itt él az tudja, hogy a svéd gyerekeket törvény védi, semmiért nem szabad rájuk szólni, de még finoman figyelmeztetni se. Ezt nehezen hiszik el a külföldiek, de van aki hamar megtapasztalja a saját bőrén hogy is van ez. A gyerekek lemásztak, de elkezdték kerülgetni a nő autóját, ami a közelben állt. Látszott, hogy még nem döntötték el, összekarcolják-e vagy se. Aztán bringára pattantak és a két nő körül köröztek, de úgy hogy mindig hirtelen fékeztek, mielőtt nekik mentek volna. Persze hatalmas port kavarva közben. A két nő jobbnak látta, ha visszaülnek a kocsiba és elmennek. :( Szomorú, de ez a svéd valóság.

A dolognak egyébként van előzménye. Mármint annak, hogy bizony le lehet esni egy épületről és az elég kellemetlen tud lenni. A svéd ifjak, amikor befejezik a gimnáziumot, hatalmas felvonulásokat szerveznek. Teherautókon mennek körbe a városban (ki melyikben), közben isznak mint a gödény, általában már induláskor hullarészegek. Útközben sörösüvegekkel dobálják az utca emberét. Néhányan leesnek a teherautóról, van aki csak megsérül, de 1-2 halott is szokott lenni. Idén a szintén nem túl józan nézőközönség nehány tagja felmászött egy háromemeletes lapostetős ház tetejére és onnan ordítoztak. De az alkoholos befolyásoltságból kifolyólag néhányan lezuhantak. Ketten meghaltak, a többiek is csúnyán összetörték magukat. Mi lett a következmény? A házkezelőt elmarasztalták, mivel a háztető (ahová tilos felmenni) nem volt ellátva megfelelő védőkorláttal, így a szerencsétlen fiatalok könnyedén lezuhanhattak. Ami engem felháborított, hogy ezeket a rohadt kölyköket senki nem kérdezte meg, mi az anyjukat kerestek a háztetőn??? Azt ugyanis nem szabad. Az a fiatalok zaklatása. Nem szabad számonkérni őket, nekik jogaik vannak!!!! Éljen a szabad Svédország!

Az alábbi írást egy fórumban olvastam. Egy magyarországi tanárnő érdeklődött a svéd helyzetről, érdemes-e belevágni... Ez a válasz nagyon tetszett!! (sajnos amit ír az mind igaz)

Hát minket magyarokat itt utálnak, de rendesen. Úgy genetikai alapon. Már ha a sajtót nézzük. Ha viszont mellböl leadod a balliberális hitvallást, és tanuvallomást teszel a multikulturalizmus és kíváltképp iszlamizmus és exotikus népek kultúrája iránti szenvedélyedröl, bálványozni fognak, föleg a prolik egy önkormányzati iskolában. Jobboldalt egyenesen gyülölnöd kell, ha itt ezeknek meg akarsz felelni. Jómagam egyre több embert - többek közt magyart - ismerek, kit egyre jobban zavar a szemforgatás, a kétszínüség, a kiépülö diktatúra, s aki rájön hogy hoppá, a pénz nem minden. És költözik el innen. Hitelböl lehet élni máshol is. Itt is abból élünk. Állami meg önkormányzati szinten mindenképp.

Én már 29 éve itt élek. 15 éve vagyok gimi szinten tanár. Aki a svéd iskoláról AKÁRMIT is tud, az tisztában van vele, hogy kerülendö. Ha nem a diákok miatt, akkor a megszorítások miatt. Ha elöre tudom, bele se vágok. Az önkormányzatok fejik a suli kasszáját, mert oda állami pénz jön, amit lefölözhetnek. Olyan elemeket dugnak a suliba, ami nem oda való (önmagukat 16 éves suhancnak valló 37 éves migránsok) és olyan kérdésekkel kell megint birkózni, ami már ötven, száz éve kultúrai alapon nem téma. Ha mégis van egy erös mazohista jellemed (tanárnak itt az kell), az elsö lépés a nyelvtudás. Mivel hogy uniós állampolgár vagy, "szökni" nem kell, szabadon utazhatsz ahova akarsz. Érdekes módon tőlünk elvárják hogy magunkat eltartsuk, még akkor is ha vagy oly nincstelen mint egy migráns. Ha bevállalod emellett az alkalom adtán 55 heti órát, azt a tényt hogy idöközben se szabad hétvégéd se estéd ne legyen, szívesen szóba jöhetsz egy zacskó mogyoróért (érstd: átlag alatti bérért), egy olyan osztályban, hol agyvérzést kapsz a diákoktól (vérnyomáscsökkentö, vízhajtó ajánlatos).

De mondok valami mást. Most megy a kukássztrájk, mert a kukások nem vállalják be az 5000 SEK bércsökkentést, ami nekik havi 32000 SEK et adna. Lesz ott elég üres hely és tudod 32000 SEK sok tanárnak egy állom. Még a munkakör is sokkal nyugisabb. Mielött mégis ráadod fejed hogy nekivágjál, ajánlom megvizsgálni néhány csekélységet.

1. Hol fogsz lakni...? Bérlakásbán? Főbérletet el lehet felejteni. Ha nem több évig állsz érte sorba, nincs. Ha meg már több éve sorolsz, a migrációs minisztérium kiköveteli egy migránsnak mikor te kerülsz sorra. Még az is megesett, hogy a tulaj (föbérlö) kidobta a béreseket hogy a migrációs minisztériumnak bérbe adhassa a kéglit. Albérlet? Gratulálok, remélem találsz egy jól fizetö állást, mert a bérrel meg fognak nyúzni. Esetleg utólag pereskedhetsz, meg panaszkodhatsz, mikor már onnan elköltöztél; mert ha korábban teszed, kitesz a tulaj/föbérlö. Milyen körzetben fogsz lakni...? Ha nincs pénzed lakást venni, marad a gettó.

2. Életviteli költségek. Jó utána számolni. Valahogy mindíg több mint a büdzse...

3. Adó. Egyre több fajta. Most már az elektronikára is lesz, kilóra. Hamarosan a cukorra is. Itt már az isten pénze sem elég.

4. Közbisztonság. A svéd rendőrség a bejelentett bűncselekmények több mint 50%-át nem vizsgálja ki. Egyszerüen azt mondják hogy "gyanúsított hiányában" nem kivizsgálható és élj magad jogfosztottan. A kivizsgállás alatt álló esetekben 13% (!) ban jutnak nyomra. Ez hivatalos statisztika. A magyar szám itt 60% fölött van. A nemi eröszakokat nem is említem inkább, meg azt sem hogy a bíróságon milyen kamu indokokkal eresztik el az ilyen elkövetőket.

Szóval itt az élet "fenékig túró rudi"...

Vasárnap a finom esős időre való tekintettel átmentünk Koppenhágába megnézni az Akváriumot, mivel még soha nem jártunk ott. Közvetlen a reptér mellett van, a tengerparton, klassz modern épület. Parkolóhely is van elég.

Jegyvásárlás, bemenetel. Megnéztük az aktuális "programot", vagyis mikor milyen etetés, bemutató lesz. Három mindjárt megtetszett, ezek időben pont kapcsolódtak is egymáshoz. Az első, a kalapácsfejű cápa etetése, majd a tintahal és a tengeri vidrák. Közben persze ezer akvárium, mindenféle tengeri herkentyűvel. Három folyosóra van osztva az épület, a közelben élő tengeri állatok, a távoli tengerek-óceánok állatai és az édesvíziek. De van esőerdő az ott élőkkel...érdekes, jókat lehet sétálni.

Irány az óriásmedence, ott úszkáltak a kalapácsfejű cápák (még nem teljesen kifejlett példányai), hatalmas ráják és egy csoport színes hal (a nevüket nem sikerült kitudni), de az ízük pocsék lehet, ha a cápának se kell. :D Lépcsőzetes ülőhelyek vannak, jó sok ember volt kíváncsi az etetésre, érthető módon. No azt mondjuk én sem vártam, hogy bedobnak egy fél kecskét...de a dánok is tudnak meglepetést okozni. Megjelent egy hölgyike, mikrofonnal ahogy kell, elmondta hogy a medence fala fél méter vastag (jó tudni!), aztán elmondta milyen halakat látunk. Én magyarul sem ismerem a halak neveit, ezért nem tudtam meg, mi is a "kis színes". Szerencsére nem csak dánul, hanem angolul is elmondott mindent a sok turista miatt. (rengeteg japán, kínai, amerikai és egyéb náció képviseltette magát - és rengeteg dán természetesen) 

A hölgy mellett egy búvár is készülődött, így én arra számítottam, hogy a szokásos etetés lesz, vagyis őt bezárják egy stabil ketrecbe és onnan adagolja majd az étket a vadaknak. Ehhez képest - akinek volt már akváriuma otthon az tudja milyen, mikor belemorzsolja a halaknak az eleséget - kb ez volt a nagy etetés. Annyit láttunk, hogy fenn a magasban a víz tetejére szórnak valamit, a színes halak szép csoportban ott köröztek, eszegettek. A cápák meg a ráják a fülük botját se mozdították. Közben a hölgy elmesélte, hogy a cápa az ember barátja, soha nem támad emberre, valamint hogy a cápa dögevő. Ilyesmit már hallottam, de néha olvasok cápatámadásokról is - ezt nyilván a média fújja fel direkt, hogy féljünk a cápáktól. De az etetésnek kikiáltott szabadegyetemi előadás ezzel véget is ért.

Irány a tintahal!!! A megjelölt -szintén nem kis- akváriumnál már gyülekezett a nép, ugyanúgy lépcsőzetes lelátó.. Az akváriumban egyetlen tintahal sem volt, de ez nem gond, nyilván majd beengedik őket. Gondoltam én (is). Egyébként leginkább tengeri madarak voltak az üvegfal mögött, nagyon jópofák, még nem is láttam így víz alatt úszni őket. Sőt, nem is gondoltam, hogy némelyik olyan ügyesen úszik mint a fóka. Vártunk... Megérkezett egy fiatalember egy fémládával. Ahhaa!! Hogy ő hozza a tintahalat. Először ő is TIT előadást kezdett, aztán viccesen előrántott egy plüss tintahalat, amitől mindenki egy pillanatra felvisított, aztán figyeltünk tovább. Elmagyarázta a tintahal részeit, aztán körbeadta a plüssállatkát, hogy nézze meg mindenki. ÉS EKKOR végre előkerült a főszereplő!!! Egy igazi élő tintahal. Kitette a fémdoboz tetejére. Akkor fogtam gyanút, amikor elővett és mellérakott egy "szerszámokkal" felszerelt fémtálcát. És elkezdte felboncolni a  szerencsétlen, még élő állatot. Ezen a ponton én otthagytam az egészet, pokolian rossz érzéssel. Rajtam kívül mások is szedelőzködtek és távoztak, valószínű ők sem ezt várták. Természetesen minden tele gyerekekkel! De úgy látszik a dánoknál ez a normális. (Talán vannak akik még emlékeznek szegény Mariusra, a babazsiráfra, akit szintén nyílt színen lelőttek és feldaraboltak a látogatók szeme láttára. Szerintem ez beteges!) 

Ezek után kissé félve mentem a tengeri vidrákhoz... Imádom őket, bűbájos állatok! Körbejártuk az egész medencét, márom hatalmas medencerész van, mind a vidráké, de nem voltak sehol. Akkor láttam, hogy van kamera, amin figyelni lehet, merre vannak. Nos, be voltak zárva egy kis belső medencébe, ketten pont elfértek benne. Egyszerűen nem tudom felfogni, miért nem úszkálhattak szabadon a saját területükön. Ez is valami nagyon jól kitalált dán marhaság lehet. Amikor eljött az etetési idő, kiengedték őket, végre vidáman játszottak, úsztak, ugráltak! Róluk is volt kiselőadás, de közben etették őket, a vidrák meg produkálták magukat! Nem felszólításra, csak úgy maguktól. Édesek voltak!!!! Azért az egyik gondozó, aki kívül volt, előhúzott egy vidrabundát, hogy akinek kedve van megfogdoshatja, milyen is a vidra bundája. (de legalább a két résztvevő életben maradt :) ) 

Amit még hozzátennék ehhez az egészhez, az a dán gyerekek viselkedése. Botrányos! Ezzel az egy szóval lehet jellemezni őket. Elég nagy volt a tömeg - érthető hiszen hétvége - de ez nem akadályozza őket abban, hogy eszetlenül rohangáljanak, mindenkinek nekimennek, belerúgnak, közben úgy ordítanak mint a vaddisznó! Néhányuk a tenyerét köpködve kenegette az akváriumok üvegeit, ököllel döngették az üveget, felmásztak mindenhová, szabad vagy sem. A szülők rájuk se néztek. Egyáltalán nem foglalkoztak azzal, mit csinál a csemetéjük. A boldog és szabad dánok! De erről majd máskor.

Az akvárium szép, érdekes. Mostmár tudjuk mit érdemes megnézni és mit kell kerülni. Ha valaki arra jár, érdemes időt szakítani rá!

A nagy nap: 1967 július 3.

Ezen a napon Bror Rexed (amúgy az orvostudományok professzora) azzal a remek ötlettel ébredt, hogy mi lenne, ha mostantól mindenki tegezné a másikat. Akkoriban ő volt az Orvosi Tanács vezetője.A reggeli értekezleten boldogan be is jelentette ötletét és közölte, hogy mostantól őt mindenki szólítsa csak a keresztnevén. Egy tollvonással megszüntette a titulusokat és a családneveket sem kellett többé használni. Mindenkiből TE lett. Ezt nagyon nagy ötletnek tartotta. Másnap a kórházakban és mindenütt az eü-ben lecserélték a névtáblákat. Megszűnt drX, Prof Y, helyettük "segíthetekbéla" meg "segíthetekmarika" lett. A nagyszerű ötletnek az volt a lényege, hogy mindenki egyenlő! Nincsenek magasabban vagy alacsonyabban képzettek, mindenki ugyanolyan kompetenciával rendelkezik. Mindenki döntse el, mennyire jó ötlet ez.

Rohamosan terjedt az országban a tegeződés, nagyon megtetszett az amúgyis eléggé bunkó svédeknek. A fiatalok nagyon boldogok voltak, mert szerintük túl bonyolultak voltak a családon belüli megszólítások, úgymint "apa", "anya". Pl "anya kérem a sót!" ez nehézkes volt, helyette a "TE! add már ide a sót!" sokkal egyszerúbb és kellemesebb.

Eltöröltek mindenféle szakmai titulust is, nincsenek jogászdoktorok, orvosdoktorok és hasonló másokat lealacsonyító címek. Hiszen akinek nincs ilyen, az semmivel sem alacsonyabb rendű.(szerintem egyébként sem az, de ha már valaki belefektetett annyi időt a tanulásba, hadd írja a neve elé azt a dr-t - de ez egy más téma)  Ezért a svédek nem is használják ezeket, hogy legalább így próbáljanak egyensúlyt teremteni.

Ugyanis... A probléma ott van, hogy a svédek zsigerből lenéznek mindenkit, egymást is. Tehát ilyen lépésekkel nem tudják megszüntetni az emberek közti egyenlőtlenséget. 

A feltaláló képe: